Házon Belül 2020 Q1

KÖSZÖNTŐ Talán még el sem hisszük, hogy 2020-at írunk, pedig most nemcsak egy új év vette kezdetét, ha- nem egy újabb évtized is. Tudjuk, hogy a koronavírus okozta helyzet egy nem várt, kihívásokkal teli időszakot hozott mindannyiótok életébe, de célunk, hogy minél könnyebben átvészeljétek ezt az időszakot. Mivel a ti jól-létetek és egészségetek, valamint családtagjaitoké is kulcsfontosságú a CBRE számára, ezért arányosan igyekszünk megtenni minden lehetséges óvintézkedést biz- tonságotok érdekében. Az elmúlt évek számos megújulást hoztak a cég életébe, és az elkövetkező időszak is hasonlóképpen fog alakulni, hiszen eseményekkel és változásokkal teli hónapoknak nézünk elébe. Többek között megismerkedhettek a nemrég bevezetésre kerülő új, globális képzésfejlesztési felülettel, ahol – integrált rendszer lévén – az összes képzési modult megtalálhatjátok. Bátorítunk mindenkit a használatára, hiszen a folyamatos tanulás és fejlődés a saját érdeketek, és a cég érdeke is egyben. Az ismeretszerzésre azonban nem csak ezúton van lehetőségetek. A helyi Train the Trainer képzésekre az idei évben is nagy figyelmet fordítunk, így hagyományainkhoz híven a CBRE Professionals is folytatódik. Ezzel kapcsolatos ötleteiteket ne tartsátok magatokban, hiszen a HR osztálynak az ig- ények felmérése során ez nagy segítség lehet. Ahogy pedig az idő múlik, a Házon Belül mostani számában ismét bemutathatunk számotokra egy 5 éve már itt tevékenykedő kollégánkat, ami nemcsak munkatársaink hosszútávú elköteleződését, hanem a CBRE stabilitását is jól mutatja. Amire pedig szintén büszkék vagyunk, hogy csak ebben az évben már közel 10 kolléga részesült előléptetésben. Ezenfelül gyakornoki programunk lelkes tagjai mesélnek itteni tapasztalataikról, mely ugyancsak a karrierpálya kialakításának fontos alap- pillére. Ha pedig karrier, akkor ne feledkezzünk meg most induló interjúsorozatunkról sem, mely- ben kollégáink beszámolnak pályaváltásuk okáról, és megtudhatjuk, milyen út vezette őket a CBRE ajtajáig. Cégünk töretlen fejlődését jól mutatja, hogy a folyamatos növekedés mellett több szervezeti átal- akulás is végbement az elmúlt hónapokban. Új üzletágakat alapítottunk (Hotels, Advertising), új csapattal bővültünk (új üzemeltetési csapat a KÖKI-ben), valamint új szolgáltatások is bevezetésre kerülnek a közeljövőben (Project Management csapaton belüli változások), mellyel célunk, hogy ügyfeleinket állandó figyelemmel kísérve a lehető legjobb módon tudjuk kiszolgálni őket. De hogy ne csak az ügyfeleknek, hanem nektek is kedvezzünk, igyekszünk az irodában töltött perceiteket minél színesebbé tenni, és biztosítani számotokra a rugalmas munkavégzés feltételeit. Családbarát és állatbarát mivoltunk mellett, ha a helyzet úgy hozza, már külföldi CBRE irodában is dolgozhat- tok. Emellett idén is kiemelt szerepet kap az Employee Engagement, így az Ötletláda programon keresztül most is várjuk jobbnál jobb ötleteiteket különböző tavaszi programokra, képzésekre, va- lamint a csapatépítőre.

SOK SIKERT ÉS KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK MINDENKINEK! ONE TEAM, ONE GOAL!

Made with FlippingBook - Online Brochure Maker